Adatvédelmi Felelős Képzés /DPO/

Kedves Érdeklődő!

Jelen rendezvényünkre a létszám betelt, a jelentkezéseket lezártuk! További jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni!
Köszönjük szíves megértését!

A rendezvény azonos tematikával ismét megrendezésre kerül:

Jelentkezés itt>>   Adatvédelmi felelős képzés – 2 nap Dr. Kulcsár Zoltánnal – 2017. október 16-17.

 


Adatvédelmi felelős képzésünk során szakértő trénerünk a képzés 2 napja alatt részletesen ismertet minden vonatkozó szabályt és rendelkezést, esettanulmányokon keresztül bemutatja a gyakorlatot, illetve tanácsokat ad a résztvevők egyedi problémáinak megoldására, és folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít.

Egyre több gyakorlati részlet ismerhető a GDPR alkalmazásával kapcsolatban. Előadónk a képzés keretén belül ennek egy külön blokkot szentel, de idő hiányában a teljes ismeretanyagot itt nem tudja átadni, ezt részleteiben egy másik konferencián tárgyaljuk.

Az adatvédelmi felelős képzésen résztvevőknél kialakul az adatvédelmi tudatosság, amely alkalmassá teszi az Európai Adatvédelmi Rendelet szerinti adatvédelmi tisztviselő (DPO) feladatok ellátására.

A képzést követő vizsga sikeres teljesítése esetén az Infoszféra Kft.
a képzés elvégzéséről tanúsítványt ad ki.



A képzés leírása:

Adatvédelmi felelőst minden nagyobb adatkezelőnél ajánlott kinevezni, de kötelező:
pénzügyi szervezetek
hírközlési szolgáltatók
közüzemi szolgáltatók
20 főnél több főt foglalkoztató egészségügyi intézmények
országos hatósági, munkaügyi vagy bűnügyi adatállományt kezelők

A fent felsorolt adatkezelők esetében (akiknél a törvényi szabályozás szerint kötelező kinevezni)
adatvédelmi felelős az lehet, akinek

– jogi,
– informatikai,
– közigazgatási vagy ezeknek megfelelő felsőfokú végzettsége van.

Jelen képzésen való részvétel végzettséghez nem kötött!


45. alkalommal kerül megrendezésre nagy sikerű Adatvédelmi Felelős képzésünk!
Közel 600 adatvédelmi felelőst képeztünk ki az elmúlt 5 év során!
Jöjjön el képzésünkre, és legyen Ön is képzett adatvédelmi felelős!

 

 

2017. augusztus 28. -
2017. augusztus 29.
9:00 - 16:00
(Regisztráció: 8:30 - 8:55)
Hunguest Hotel MILLENNIUM ***

Főbb témakörök

* Általános bevezető, a szabályozás indoka

* A 2015-ös és 2016-os változások

* A módosított adatvédelmi törvény (Infotv.) és rendelkezései

* Az új EU adatvédelmi rendelet főbb pontjai

* A közérdekű adatok nyilvánossága – kivételek

* Közérdekű adatok közzététele, elektronikus információszabadság

* A személyes adatok védelme – alapfogalmak

* Az adatkezelés feltételei

* Egy adatkezelési tájékoztató felépítése

* Belső adatvédelmi felelősök feladata

* Az érintett jogai, jogérvényesítései lehetőségek

* Adatkezelés az interneten

* Munkahelyi privacy

* Kiválasztási eljárás, a munkaviszony létrejötte, fennállása és megszűnése

* Munkavállalók ellenőrzése, megfigyelése

* Direkt markering (e-mail, SMS, MMS, fax, bluetooth, telefon, postai levél) szabályok

* Cookie szabályozás

* Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

* A hatóság eljárásai

* A jogellenes adatkezelés következményei

* Más hatóságok eljárásai

* Adatvédelmi auditálás

* Folyamatos konzultáció, sok példa

Gyakorlati esetek minden területről, de különösen:
– munkaviszonnyal kapcsolatosa adatok kezelése
– munkavállalók ellenőrzése
– internetes honlapokkal kapcsolatos adatkezelés
– direkt marketing
– hatósági eljárások

Részvételi díj

100.000 Ft + ÁFA/fő/2 nap

Kedvezmények

40% kedvezménnyel 60.000 Ft + ÁFA/fő/2 nap,  ha jelentkezése július 15-ig beérkezik hozzánk.

Kedves Érdeklődő!

Jelen rendezvényünkre a létszám betelt, a jelentkezéseket lezártuk! További jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni!
Köszönjük szíves megértését!

A rendezvény azonos tematikával ismét megrendezésre kerül 2017. szeptember 25-26-án!

Jelentkezés itt>>   Adatvédelmi felelős képzés – 2 nap Dr. Kulcsár Zoltánnal

Jelentkezési és részvételi feltételek

Egyéb információk:

Az ár tartalmazza a kétnapos kiscsoportos képzés, a büféreggeli, a háromfogásos ebéd, valamint az írásos segédanyag költségét. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a költségeket megbontjuk!

 

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

Széchenyi 2020