Környezetvédelmi Termékdíj 2019.

Változások, jogszabály, gyakorlat, ellenőrzés



Ahogy azt már megszokhattuk, 2019. során várhatóan újra változik a környezetvédelmi termékdíj törvény!

A módosítások várhatóan érintik a csomagolószer termékkört. Változik a reklámhordozó papírokkal kapcsolatos szabályozás. Ismét lesznek újdonságok az egyéni hulladékkezelést illetően. A jogalkotó emellett több helyen pontosítja a szabályozást, amely érinti a nyilvántartást és az ellenőrzéseket, vagyis a gazdálkodók termékdíjas teendőit is.

Szokásos év végi konferenciánkon a környezetvédelmi termékdíj sokak által ismert, nagy nevű szakértői mutatják be teljes körűen a termékdíjas szabályozást, beleértve a jövő évi várható változásokat is.

Célunk, hogy segítséget nyújtsunk a vállalkozásoknak a bonyolult és sűrűn változó szabályrendszer, valamint a szerteágazó adminisztratív feladatok útvesztőjében. A kötelezettségek és a feladatok ismerete mellett nélkülözhetetlen az átgondolt, biztos alapokon nyugvó belső nyilvántartások kialakítása, amelyből megállapítható és alátámasztható a negyedéves termékdíj-fizetési kötelezettség.

Szerezze meg szakértőinktől a tudást, hogy a környezetvédelmi termékdíj nyilvántartása, és a bevallása is tökéletes lehessen!

A NAV nagy hangsúlyt fektet a termékdíj fizetés ellenőrzésére, ebből következően komoly a mulasztásokkal kapcsolatos bírság kockázata.

Az előadások és az azokat követő konzultációs lehetőség segítséget nyújt a termékdíjjal még csak most ismerkedő és a már rutinos kollégáknak egyaránt megfelelni az elvárásoknak és elkerülni a bírságokat!

2018. november 27.
9:00 - 16:00
(Regisztráció: 8:30 - 8:55)
Hotel Hungaria City Center****

Főbb témakörök

 

A termékdíj-szabályozás 2019. január 1-jétől várható változásai:

  • Műanyag bevásárló táska, zacskó darab alapú díjtétele
  • Egyszer használatos műanyag pohár, edény díjtételemelése
  • Egyszer használatos műanyag evőeszközök (kanál, villa, kés, stb.), keverőpálca, szívószál termékdíja
  • Reklámhordozó papír: új díjtétel, mentességi szabályok
  • Újrahasználható csomagolószereket érintő változások
  • Az egyéni hulladékkezelés változásai
  • Átalányfizetésre vonatkozó szabályok változásai, a  mezőgazdasági termelő bevallási kötelezettsége
  • Nyilvántartással, ellenőrzéssel kapcsolatos egyéb változások

Haladóknak a termékdíjról! – Hogyan lehet optimálisan kezelni a termékdíjjal kapcsolatos adminisztrációt?

» Hogyan érintik a termékdíj szabályozás változásai a vállalkozókat!

» Gyártás, értékesítés, beszerzés, felhasználás termékdíj szempontból!

» Termékdíjköteles termék – új termékdíjköteles termék létrejötte!

» Csomagolás – csomagolószer témakör: problémák, megoldások.

» Újrahasználati szabályok jogszerű és optimális alkalmazása (fókuszban a fa raklap forgatása).

» Elektromos és elektronokai berendezések termékkör szakmai kérdései és a megoldásai.

» Hogyan lehet és kell tervezni a termékdíjjal kapcsolatos kötelezettséget?

» Nyilvántartás és termék nyomon követés, kódok és bizonylatok kapcsolata!

» Teljes díjtétel, vagyis az állami hulladékkezelés vagy az egyéni hulladékkezelés választása és részletkérdései.

» Bérgyártás lehetőségei.

» Kibocsátás – nyilatkozatadás – átvállalás – visszaigénylés – termékdíj raktár összefüggései, különbözőségei!

» Szerződéses átvállalás elemzése:

• Kinek érdemes átvállalási szerződést kötni? Az átvállalás tervezésének időszaka, megéri vagy nem éri meg!?
• Milyen jogcímeket határoz meg a termékdíj?
• A cégek gazdasági eseményei és a szerződéses átvállalás feltételeinek vizsgálata.
• Átvállalási láncolatok!
• A termékek útja az átvállalás során. Az ellátási lánc vizsgálata. Érvek – ellenérvek.

» Visszaigénylés szabályai:

• Visszaigénylés jogcímei és részletszabályai.
• Visszaigénylés igazolására szolgáló bizonylatok szerepe, ellenőrzése!
• Visszaigénylés nehézségei, megoldások, valamint az adminisztráció szerepe.
• Hogyan kell feltárni az elmulasztott visszaigénylést? Az önellenőrzés szabályai.

» Felelősségi viszonyok az átvállalás és a nyilatkozatadás során!

» Hogyan lehet a cég tevékenységét optimalizálni az átvállalás és a nyilatkozatadás oldaláról?

» Nem csak a beszerzés, az egész vállalati rendszer elemzése fontos. Hogyan kell elemezni?

» Mit jelent a cégnek a „nem kell megfizetni” és a „nem keletkezik kötelezettség” bonyolult rendszere.

» Beszerzés, mint kulcskérdés a termékdíjban, vagyis ez eladó felszámította-e a termékdíjat, ha igen mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen!

» Miért komplex megoldás a termékdíj raktár?

» A bejelentés és a bevallás teljesítésének nyomtatványai és azok kitöltése, valamint a kitöltés során tapasztalt jellemző hibák és hiányosságok!

» Bevallással kapcsolatos tudnivalók!

» Termékdíj és termékdíj-előleg bevallásának és fizetésének szabályai!

» Számlán történő termékdíj feltüntetés alaki és tartalmi követelményei részletesen, az ide vonatkozó jogintézmények tekintetében.

» Termékdíj-kötelezettség nem teljesítéséhez fűződő jogkövetkezmények.

» Termékdíj érintő mulasztási bírság változásai!

» Mikor és kinek érdemes a termékdíjátalányt választani!

» A termékdíjhiány, a termékdíj-különbözet és termékdíj-tartozás részletkérdései.

» A termékdíj-kötelezettség a tárgyévben és az elévülési időn belül. Mikor, mire kell figyelni!

» Ellenőrzés!? Hogyan és milyen szabályok alapján történik!

» Felkészülés a NAV ellenőrzésére: konzultáció, audit vagy modellezett adóellenőrzés!

» Konzultáció a résztvevők kérdései alapján.

Részvételi díj

29.900 Ft/fő + ÁFA

KEDVEZMÉNYEK

40% kedvezménnyel 17.940 Ft/fő + ÁFA,  ha jelentkezése  október 31-ig beérkezik hozzánk.

A különböző kedvezmények nem összevonhatók!

Ebéd (igény esetén): 3800 Ft/fő + ÁFA

Jelentkezési és részvételi feltételek

Egyéb információk: Az ár tartalmazza az információs anyag és a reggeli frissítő, kávé költségét.

Az ebéd külön igényelhető, melyet az alap részvételi díj nem tartalmaz. Esetleges ebéd igényét a jelentkezési lapon jelezheti. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás (a reggeli bekészítés, valamint igény esetén az ebéd), mint természetbeni juttatás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a költségeket megbontjuk.

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

További rendezvényeink