Munkavédelmi képviselő továbbképzés – Államilag engedélyezett képzés

E-001894/2019/D008

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény kimondja, hogy minden munkáltatónál, ahol a foglalkoztatottak létszáma eléri a 20 főt, vagy korábban még nem tartottak képviselő-választást, ott kötelező munkavédelmi képviselőválasztást tartani. A megválasztott munkavédelmi képviselőknek a munkáltató 16 órás képzést kell, hogy biztosítson, melyet évente egyszer 8 órás továbbképzés követ. A törvény előírása szerint az alapképzés és a továbbképzések felnőttképzési állami engedéllyel kell, hogy rendelkezzenek.

Államilag engedélyezett munkavédelmi képviselő továbbképzésünket azon szakértőknek ajánljuk figyelmébe, akik már részt vettek a Munkavédelmi képviselők 16 órás alapképzésén, és éves továbbképzési kötelezettségüknek szeretnének eleget tenni.

Gyakorlati tapasztalattal és sok éves oktatói múlttal rendelkező szakértő előadónk segítségével frissítse fel tudását, elevenítse fel korábbi ismereteit a munkavédelmi képviselő feladatait, és a kapcsolódó jogszabályokat illetően.

A képzésben résztvevői átismétlik
• a munkavédelmi normák típusait, rendszerét, hatályát;
• az aktuális jogszabályok vonatkozó előírásait;
• a munkavédelmi kötelezettségeket, feladatokat, eljárásokat;
• a munkavállaló és a munkáltató munkavédelmi jogait és kötelezettségeit;
• az érdekképviseletre vonatkozó szabályokat;
• a biztonsági szabályzatokat;
• a munkavégzés személyi, tárgyi feltételeit;
• a munkavédelmi hatóságok ellenőrzési rendszerét;
• vizsgálatokkal kapcsolatos ismereteket;
• foglalkozási megbetegedések, munkabalesetek, rendkívüli balesetekkel kapcsolatos ismereteket;
• balesetek dokumentációját;
• a munkakörnyezettel, munkaeszközökkel, egyéb védőeszközökkel kapcsolatos előírásokat;
• veszélyes anyagokkal, biztonsági jelzésekkel kapcsolatos követelményeket;
• tűzvédelmi, környezetvédelmi követelményeket.

 

A képzést követő vizsga sikeres teljesítése esetén az Infoszféra Kft.
a képzés elvégzéséről államilag engedélyezett tanúsítványt ad ki.

Államilag engedélyezett képzés

 

2019. szeptember 11.
9:00 - 16:30
(Regisztráció: 8:30 - 8:55)
Hunguest Hotel MILLENNIUM ***

Főbb témakörök

• A 16 órás alapképzés során megszerzett ismeretek ismétlése
• Az aktuális munkavédelmi törvény változásai
• A munkavédelemre vonatkozó jogszabályi előírások
• Munkavédelmi képviselő jogai, feladatai
• Munkavédelmi dokumentáció
• Munkavédelmi ellenőrzések
• Foglalkozási megbetegedések, munkabalesetek, rendkívüli balesetekkel kapcsolatos ismeretek
• A munkakörnyezettel, munkaeszközökkel, egyéb védőeszközökkel kapcsolatos előírások
• Veszélyes anyagokkal, biztonsági jelzésekkel kapcsolatos követelmények
• Környezetvédelmi, tűzvédelmi követelmények

Részvételi díj

30.000 Ft / fő + Ellátás 5.000 Ft / fő

 

Kedvezmények

25.000 Ft / fő  + Ellátás 5.000 Ft / fő, ha jelentkezése augusztus 31-ig beérkezik hozzánk.

Jelen képzésünk áfa-mentes


MAXIMÁLIS LÉTSZÁM: 40 fő

Az részvételi díj tartalmazza:
  • a továbbképzést
  • munkafüzetet nyomtatott formában
  • jegyzettömböt, tollat
  • prezentációt elektronikus formában
  • vizsgadíjat

A képzés ellátással együtt vehető igénybe.

 



 

Jelentkezési és részvételi feltételek

Egyéb információk:

Az ár tartalmazza az előadáson való részvétel díját, a kapcsolódó oktatási anyagot, tanúsítványt és a vizsga költségét.
A képzés áfamentes, a díja költségként elszámolható.
Az egész napos vendéglátás költsége a számlán, mint természetbeni juttatás kerül feltüntetésre, mely után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni.

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

Széchenyi 2020