Bővült január elsejétől a gyed extra, már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól.
A gyed extra bővítésével akár csaknem egymillió forint évi többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok. A gyed extra iránt nagy az érdeklődés, folyamatosan nő az igénylők száma, tavaly 50 ezren vették igénybe. 2014 előtt ha a szülők mindketten dolgoztak a háromévesnél fiatalabb gyermek mellett, akkor elestek a családtámogatásoktól, nem kaptak gyedet, illetve gyest, ezen a rendszeren változtatott a gyed bevezetése. Ma már a másfél és kétkeresős családmodell az életképes, sokan kényszerülnek rá, hogy kisgyermek mellett munkát vállaljanak, és a kormány ennek a lehetőségét teremtette meg a gyed extra bevezetésével. Nőtt a gyed maximális összege is, jelenleg ez 155 400 forint, ami bruttó 5,7 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Továbbra is létezik a "testvérgyed", amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek, valamint továbbra is igényelhetik a főiskolai, egyetemi hallgatók és frissen végzettek az egy évre szóló diplomásgyedet.Bővült január elsejétől a gyed extra, már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól.
A gyed extra bővítésével akár csaknem egymillió forint évi többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok. A gyed extra iránt nagy az érdeklődés, folyamatosan nő az igénylők száma, tavaly 50 ezren vették igénybe.
2014 előtt ha a szülők mindketten dolgoztak a háromévesnél fiatalabb gyermek mellett, akkor elestek a családtámogatásoktól, nem kaptak gyedet, illetve gyest, ezen a rendszeren változtatott a gyed bevezetése. Ma már a másfél és kétkeresős családmodell az életképes, sokan kényszerülnek rá, hogy kisgyermek mellett munkát vállaljanak, és a kormány ennek a lehetőségét teremtette meg a gyed extra bevezetésével.
Nőtt a gyed maximális összege is, jelenleg ez 155 400 forint, ami bruttó 5,7 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest.
Továbbra is létezik a „testvérgyed”, amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek, valamint továbbra is igényelhetik a főiskolai, egyetemi hallgatók és frissen végzettek az egy évre szóló diplomásgyedet.