A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) és az amellett szigorodó épületenergetikai követelmények révén a következő 5-7 évben komoly változások várhatók rengeteg lakóingatlan energiaköltségében - hangsúlyozta a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) munkatársa szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Szalai Gabriella elmondta: a magyar épületállomány jelenleg rendkívül elavult, az épületek és néhány lakóingatlan sok energiát használnak fel. A következő időszakban viszont az épületenergetikai szabályok - mint például a falak, födémek, nyílászárók hőátengedési követelményei - fokozatosan szigorodni fognak - tette hozzá. Kiemelte, hogy valamennyi ingatlanépítésnél, -bővítésnél, illetve jelentős felújításnál - köztük a csok által érintett lakások tervezésénél is - már az új szabályozásnak kell megfelelni. A különböző kedvezmények, támogatások sem a tervezéskor, hanem a használatbavételi időpontban hatályos szabályoknak való megfelelést írják elő. Ezért is fontos, hogy megfelelő szakemberekkel konzultáljon az ember - mondta. A MEHI munkatársa úgy véli, az új szabályozás rendkívül pozitív hatással lesz az ingatlanpiacra. Szalai Gabriella szerint a rezsiszámlák a következő években a felére csökkenhetnek, majd a követelmények további - 2021-ig történő - szigorodásával akár a passzívház (a közel nulla energiaszintű) kategória is elérhetővé válhat.A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) és az amellett szigorodó épületenergetikai követelmények révén a következő 5-7 évben komoly változások várhatók rengeteg lakóingatlan energiaköltségében – hangsúlyozta a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) munkatársa szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Szalai Gabriella elmondta: a magyar épületállomány jelenleg rendkívül elavult, az épületek és néhány lakóingatlan sok energiát használnak fel. A következő időszakban viszont az épületenergetikai szabályok – mint például a falak, födémek, nyílászárók hőátengedési követelményei – fokozatosan szigorodni fognak – tette hozzá.
Kiemelte, hogy valamennyi ingatlanépítésnél, -bővítésnél, illetve jelentős felújításnál – köztük a csok által érintett lakások tervezésénél is – már az új szabályozásnak kell megfelelni. A különböző kedvezmények, támogatások sem a tervezéskor, hanem a használatbavételi időpontban hatályos szabályoknak való megfelelést írják elő. Ezért is fontos, hogy megfelelő szakemberekkel konzultáljon az ember – mondta.
A MEHI munkatársa úgy véli, az új szabályozás rendkívül pozitív hatással lesz az ingatlanpiacra. Szalai Gabriella szerint a rezsiszámlák a következő években a felére csökkenhetnek, majd a követelmények további – 2021-ig történő – szigorodásával akár a passzívház (a közel nulla energiaszintű) kategória is elérhetővé válhat.