Forrás igényelhető az útkarbantartó gépek vásárlására

A helyi közutak fejlesztésére és a karbantartáshoz szükséges gépek beszerzésére írt ki pályázatot 18,4 milliárd forintos kerettel vidéki térségben működő települési önkormányzatok, illetve önkormányzati társulások számára a Miniszterelnökség.A pályázat keretében maximálisan elnyerhető támogatás külterületi helyi közutak fejlesztése esetében 100 millió forint. Az önkormányzati utak karbantartására beszerezhető erő- és munkagépek esetében az egyéni pályázók maximum 10 millió, konzorciumi pályázók 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.A kérelmek 2017. január 6. és 2019. január 7. között nyújthatók be, az első elbírálási szakasz 2017. február 6-án zárul.A Miniszterelnökség emlékeztet: a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében már 42 pályázat jelent meg. A program 1300 milliárd forintos keretéből eddig mintegy 985 milliárd forintot hirdettek meg. A kormány célkitűzéseinek megfelelően az év hátralevő részében további pályázati felhívások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók és a vidéki települések.


Széchenyi 2020