Július negyedikétől lehet ismét jelentkezni az Otthon melege program hűtőgép- és fagyasztócsere-pályázataira, a feltételek több ponton változtak - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Szabó Zsolt elmondta: régiónként lehet pályázni, először az Észak-Alföldről, a legalább tízszázalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök (hűtőgép) árának felét lehet elnyerni, a támogatás felső határa 45 ezer forint. Az államtitkár újdonságként említette, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, hozzátéve, hogy a pályázat félmilliárd forintos forráskeretét túljelentkezés esetén - mint az előző fordulóban is - megemelik.Július negyedikétől lehet ismét jelentkezni az Otthon melege program hűtőgép- és fagyasztócsere-pályázataira, a feltételek több ponton változtak – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Szabó Zsolt elmondta: régiónként lehet pályázni, először az Észak-Alföldről, a legalább tízszázalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök (hűtőgép) árának felét lehet elnyerni, a támogatás felső határa 45 ezer forint.
Az államtitkár újdonságként említette, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, hozzátéve, hogy a pályázat félmilliárd forintos forráskeretét túljelentkezés esetén – mint az előző fordulóban is – megemelik.