Meghosszabbították az élelmiszeripari ágazat támogatására kiírt pályázat határidejét, így az első körben a kérelmeket ez év február 25. és április 25. között küldhetik be az érintettek elektronikus úton - közölte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hétfőn.
A tájékoztatás szerint a "Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban" címmel megjelent élelmiszeripari ágazat pályázatot, azért módosították, hogy a gazdálkodóknak elegendő idejük legyen előkészíteni a pályázati dokumentumokat. A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében tavaly december 28-án megjelent pályázati felhívással a kormány olyan fejlesztések támogatására nyújt lehetőséget, melyek összhangban vannak Magyarország közép- és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiájával, valamint az egyes szakágazati stratégiákkal. A célok elérése érdekében döntött a Miniszterelnökség a 151 milliárd forint keretösszegű felhívás módosítása mellett. A szaktárca a beérkezett észrevételek felülvizsgálatát követően értelmezést segítő pontosításokat, egyszerűsítéseket végzett a felhívás szövegében. Többek között meghatározta a monitoring adatszolgáltatás részét képző adatokat, a foglalkoztatotti létszám növelésére pedig új értékelési rendszert, valamint a felhívás mellékletébe üzleti tervet dolgozott ki - olvasható a tájékoztatásban.Meghosszabbították az élelmiszeripari ágazat támogatására kiírt pályázat határidejét, így az első körben a kérelmeket ez év február 25. és április 25. között küldhetik be az érintettek elektronikus úton – közölte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hétfőn.
A tájékoztatás szerint a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” címmel megjelent élelmiszeripari ágazat pályázatot, azért módosították, hogy a gazdálkodóknak elegendő idejük legyen előkészíteni a pályázati dokumentumokat.
A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében tavaly december 28-án megjelent pályázati felhívással a kormány olyan fejlesztések támogatására nyújt lehetőséget, melyek összhangban vannak Magyarország közép- és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiájával, valamint az egyes szakágazati stratégiákkal. A célok elérése érdekében döntött a Miniszterelnökség a 151 milliárd forint keretösszegű felhívás módosítása mellett.
A szaktárca a beérkezett észrevételek felülvizsgálatát követően értelmezést segítő pontosításokat, egyszerűsítéseket végzett a felhívás szövegében. Többek között meghatározta a monitoring adatszolgáltatás részét képző adatokat, a foglalkoztatotti létszám növelésére pedig új értékelési rendszert, valamint a felhívás mellékletébe üzleti tervet dolgozott ki – olvasható a tájékoztatásban.