MNB: jobban megérheti bankbetétben tartani a pénzt, mint otthon

Megéri és biztonságosabb is bankbetétben tartani a pénzt, mint otthon, egyes hitelintézeteknél akár két százalék feletti betéti kamat is elérhető, bár sok piaci szereplő megtakarítási lehetőségei szinte kamatmentesek – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint ezer hazai betéti terméket összesítő betét- és megtakarításkereső alkalmazásának friss adataiból.A jegybank felhívja a figyelmet, hogy csupán 4-5 hitelintézet kínál 2 százalék feletti betéti kamatot egymillió forint egyéves betéti lekötése esetén, míg más piaci szereplőknél mindössze 0,01-0,05 százalék körüli kamat érhető csak el ugyanilyen kondíciókkal.Az MNB közleményében óvatosságra int a kedvezőnek tűnő konstrukciók kiválasztásakor, fontos előre látni, hogy a hitelintézet milyen feltételekhez köti a lekötést. A pénzügyi intézmények egy része például folyószámla megnyitását írja elő, sőt akár a betétlekötés módját (például csak netbankon keresztül), vagy a lekötött összeg minimumát vagy maximumát is meghatározhatja. Vannak közülük olyanok is, amelyek csak időlegesen, akciósan kínálnak magasabb betétkamatokat.Gyakori feltétel, hogy a magasabb kamatot csak a hitelintézeten kívüli forrásból érkező friss pénz lekötésére kínálják, a régóta ott lévőre nem. Friss pénznek jellemzően a pár hete – ritkán néhány hónapja – a számlára érkezett, s még eddig le nem kötött forrást tartják.A kamatozásnál pedig azt is figyelembe kell venni, hogy fix, vagy változó kamatozású betétet kínál a bank, míg az előbbi – a betétfeltörést leszámítva – rögzített, utóbbi valamilyen előre meghatározott külső tényező alapján csökken vagy nő, a változtatható betétkamatot viszont a hitelintézet döntése alapján módosíthatja.Az egyszerű kamatozású betéteknél összegtől, futamidőtől függetlenül mindig azonos a kamat, míg a lépcsős kamatozásúaknál több pénz és hosszabb lekötés esetén a betét teljes összegére eltérő (kedvezőbb) kamatozás vonatkozik. A sávos betétnél időben előre haladva fokozatosan annál több kamat járhat arra a részidőszakra, minél több idő (kamatperiódus) telt el a betétlekötés óta, összeg szerint pedig a magasabb összegsávba tartozó részösszegek kamatozhatnak kedvezőbben.Érdemes azt is megtudakolni a pénzügyi intézménynél, hogy idő előtti kényszerű betétfeltörésnél is jár-e kamat. A hitelintézetek egy részénél nem, de vannak, akik kisebb kamatot – például a látra szóló kamat időarányos részét – ilyenkor is kifizetik.


Széchenyi 2020