Várhatóan meghosszabbítják a gazdálkodók számára az egységes kérelem benyújtási határidejét, így egy héttel tovább, május 23-ig nyújthatják be szankciómentesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) az idei kérelmeiket – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke hétfőn az MTI-nek.Hozzátette: az Európai Bizottság néhány tagállam kérésére lehetővé kívánja tenni az egységes kérelem benyújtási határidejének meghosszabbítását, várhatóan maximum egy hónappal, ennek részletei jogilag egyelőre még nem kidolgozottak.Magyarország élni kíván a bizottság kínálta lehetőségekkel, de legfeljebb 1 héttel. A hivatal úgy ítéli meg, hogy az egy hónapos hosszabbításra Magyarországon nincs lehetőség, mert az októberi előlegfizetést kockáztatná a határidő túlzott módosítása – mondta az MVH elnöke.Gyuricza Csaba közölte: az idén május 1-jéig mintegy 61 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az MVH-hoz, ez valamivel kevesebb, mint tavaly. Elmondta azt is, mivel a beadási határidő várhatóan változik, az egységes kérelmekhez kapcsolódó egyéb időpontok is módosulnak.Az elnök közölte: az új struktúra 32 jogcímen teszi lehetővé a támogatás igénylését. A hivatalnál az idén mintegy 170-172 ezer kérelem beérkezésére számítanak, ebből megközelítőleg 50 ezer lesz az egyszerűsített kérelem. A 2016-ban igényelhető támogatási összeg 410-420 milliárd forintot tesz ki összességében, ez hasonló az előző évihez.Az idei támogatásokból a hivatal eddig mintegy 373 milliárd forintot fizetett ki a jogosult gazdálkodóknak. A fennmaradó 40-45 milliárd forint körüli összeget június 30-ig, a végkifizetés végső határidejéig fizetik ki
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-kat az Ön böngészője tárolja, és olyan funkciókat hajt végre, mint például a webhelyünkre való visszatérés felismerése és a csapatunk megkönnyítése, hogy megértse a weboldal mely részeit találja a legérdekesebb és leghasznosabbnak.