Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok - mondta a program szakmai vezető helyettese.
Koleszár Péter a szoftverpályázatok program Vállalkozz digitálisan! projektjéről elmondta, első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál. Tavaszi indulása óta csaknem 700 mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak. A projekt első részének befejezéséig, 2017 májusáig pedig további 3000 vállalkozást auditálnak majd a tanácsadó hálózat szakemberei. Arról is beszámolt, hogy a tanácsadók az auditot követően javaslatot tesznek a digitálisan felkészült vállalkozás státusz kiadására vagy olyan fejlesztéseket javasolnak az egyes cégeknek, amelyek révén megkaphatják ezt a minősítést és ezzel 5 százalék vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatokon. Hangsúlyozta: a program azért indult, mert megalapozott statisztikák szerint a digitalizációt tekintve a magyar vállalkozások hatalmas lemaradásban vannak az európai uniós versenytársaikhoz képest.Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok – mondta a program szakmai vezető helyettese.
Koleszár Péter a szoftverpályázatok program Vállalkozz digitálisan! projektjéről elmondta, első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál.
Tavaszi indulása óta csaknem 700 mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak.
A projekt első részének befejezéséig, 2017 májusáig pedig további 3000 vállalkozást auditálnak majd a tanácsadó hálózat szakemberei.
Arról is beszámolt, hogy a tanácsadók az auditot követően javaslatot tesznek a digitálisan felkészült vállalkozás státusz kiadására vagy olyan fejlesztéseket javasolnak az egyes cégeknek, amelyek révén megkaphatják ezt a minősítést és ezzel 5 százalék vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatokon.
Hangsúlyozta: a program azért indult, mert megalapozott statisztikák szerint a digitalizációt tekintve a magyar vállalkozások hatalmas lemaradásban vannak az európai uniós versenytársaikhoz képest.