Új lehetőségek a vállalkozásfejlesztési alapítványoknál

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium (NKFK). A fővárosi és megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok konzorciumával való együttműködés célja, hogy elősegítsék a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz jutását és beruházásaik sikeres megvalósítását - közölte a Takarékbank.
A közlemény ismerteti: a takarékokban hitelt vagy uniós támogatást igénylő ügyfelek a jövőben jelentős szakértői segítséget kaphatnak pályázataik és hitelkérelmeik elkészítéséhez és benyújtásához. Az alapítványok a kérelem első betűjének papírra vetésétől a hitel utolsó forintjának visszafizetéséig végigkísérik a projektet. Előzetesen felmérik a projektek életképességét, valamint részt vesznek a hitelkérelem elkészítésében és a folyósításhoz szükséges dokumentumok, igazolások összeállításában is. Külön díjazás nélkül, a vállalkozó igényeinek megfelelő, akkreditált képzést biztosítanak, és az esetleges sikertelen pályázat esetén sem számolnak fel díjat. Keresztes Péter, az NKFK elnökségi tagja a közleményben hangsúlyozza: a 2014-2020-as uniós ciklusban minden eddiginél kedvezőbb kondíciók mellett, sok százmilliárd forintnyi fejlesztési forrást hívhatnak le a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A források célba juttatásának azonban komoly gátja lehet, hogy a vállalkozások jelentős része nem rendelkezik a sikeres pályázáshoz vagy hitelkérelemhez szükséges ismeretekkel, például a támogatás vagy hitel odaítéléséhez elengedhetetlen, megfelelő minőségű és tartalmú üzleti tervvel.
Sokan irreális elképzelésekkel vágnak bele az igénylésbe, a tervezett fejlesztés nem finanszírozható szabályosan, vagy nem életképes elgondolásra épül.
Hozzátette, a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványokhoz beérkező hitelkérelmek és pályázati anyagok több mint fele első körben formai és egyéb hiányosságok miatt finanszírozhatatlan, ugyanakkor ezek több mint 50 százalékáról a személyes tanácsadás során kiderül, hogy más projekttervvel, más fedezettel vagy egyéb módosítással megfelelő lehet. Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója szerint a források célba juttatásának kulcsa, hogy a benyújtott fejlesztési projektek megfeleljenek a szabályosság, a szakmai megalapozottság és fenntarthatóság hármas szempontrendszerének. Ez csak olyan szakemberek közreműködésével biztosítható, akik a pályázati és a hitelezési területen egyaránt jártasak, továbbá készek a teljes projekt életét végig kísérni, biztosítani a szükséges képzést, mentorálást. A vezérigazgató szerint a helyi vállalkozói központok hálózata Magyarországon egyedülálló módon képes ilyen komplex szolgáltatást biztosítani, szakembergárdája évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik e területen. A két szervezet stratégiai megállapodása érdemben javíthatja a vállalkozók forráshoz jutási esélyeit, egyúttal elősegíti az uniós visszatérítendő pénzügyi eszközök célba juttatását, illetve gyors és hatékony kihelyezését - írja közleményében a hitelintézet.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium (NKFK). A fővárosi és megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok konzorciumával való együttműködés célja, hogy elősegítsék a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz jutását és beruházásaik sikeres megvalósítását – közölte a Takarékbank.

A közlemény ismerteti: a takarékokban hitelt vagy uniós támogatást igénylő ügyfelek a jövőben jelentős szakértői segítséget kaphatnak pályázataik és hitelkérelmeik elkészítéséhez és benyújtásához. Az alapítványok a kérelem első betűjének papírra vetésétől a hitel utolsó forintjának visszafizetéséig végigkísérik a projektet. Előzetesen felmérik a projektek életképességét, valamint részt vesznek a hitelkérelem elkészítésében és a folyósításhoz szükséges dokumentumok, igazolások összeállításában is. Külön díjazás nélkül, a vállalkozó igényeinek megfelelő, akkreditált képzést biztosítanak, és az esetleges sikertelen pályázat esetén sem számolnak fel díjat.

Keresztes Péter, az NKFK elnökségi tagja a közleményben hangsúlyozza: a 2014-2020-as uniós ciklusban minden eddiginél kedvezőbb kondíciók mellett, sok százmilliárd forintnyi fejlesztési forrást hívhatnak le a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A források célba juttatásának azonban komoly gátja lehet, hogy a vállalkozások jelentős része nem rendelkezik a sikeres pályázáshoz vagy hitelkérelemhez szükséges ismeretekkel, például a támogatás vagy hitel odaítéléséhez elengedhetetlen, megfelelő minőségű és tartalmú üzleti tervvel.

Sokan irreális elképzelésekkel vágnak bele az igénylésbe, a tervezett fejlesztés nem finanszírozható szabályosan, vagy nem életképes elgondolásra épül.

Hozzátette, a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványokhoz beérkező hitelkérelmek és pályázati anyagok több mint fele első körben formai és egyéb hiányosságok miatt finanszírozhatatlan, ugyanakkor ezek több mint 50 százalékáról a személyes tanácsadás során kiderül, hogy más projekttervvel, más fedezettel vagy egyéb módosítással megfelelő lehet.

Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója szerint a források célba juttatásának kulcsa, hogy a benyújtott fejlesztési projektek megfeleljenek a szabályosság, a szakmai megalapozottság és fenntarthatóság hármas szempontrendszerének. Ez csak olyan szakemberek közreműködésével biztosítható, akik a pályázati és a hitelezési területen egyaránt jártasak, továbbá készek a teljes projekt életét végig kísérni, biztosítani a szükséges képzést, mentorálást. A vezérigazgató szerint a helyi vállalkozói központok hálózata Magyarországon egyedülálló módon képes ilyen komplex szolgáltatást biztosítani, szakembergárdája évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik e területen.

A két szervezet stratégiai megállapodása érdemben javíthatja a vállalkozók forráshoz jutási esélyeit, egyúttal elősegíti az uniós visszatérítendő pénzügyi eszközök célba juttatását, illetve gyors és hatékony kihelyezését – írja közleményében a hitelintézet.


Széchenyi 2020