Ezer fölé nőtt a zöldrendszámos, azaz környezetkímélő járművek száma Magyarországon, az egy évvel korábbi 300-ról - közölte a Magyar Elektromobilitás Szövetség.
A közleményben emlékeztetnek arra: a kormány ambiciózus célja, hogy 2020-ra legalább 50 ezer környezetkímélő zöldrendszámos autó közlekedjen a magyar utakon. Európában 2020-ra 8 millióra akarják növelni a részlegesen, vagy teljesen elektromos hajtással rendelkező járművek számát, ehhez Ungár János, a szervezet elnöke szerint átgondolt stratégiára és kiszámítható támogatási rendszerre és annak következetes megvalósítására van szükség. A szervezet szerint az elektromobilitás elterjedésének a környezettudatosság mellett két fő mozgatórugója van: az autó vezetésével és használatával kapcsolatos előnyök, amelyeket a kormányok és települési önkormányzatok biztosítanak, illetve a költségmegtakarítás. Példaként említették, hogy Magyarországon egy hagyományos benzin-üzemeltetésű autó 100 kilométert - 8 literes fogyasztással és 330 forintos benzin árral számolva - 2640 forintért tesz meg, míg egy elektromos - 15 kilowattos fogyasztással és 40 forintos kilowattóra díjjal számolva - 600 forintért. Ungár János a közlemény szerint azt mondta, az e-autó vásárlás feltételeinek egy része Magyarországon is adott, hiszen illetékmentes a forgalomba helyezés, nincs regisztrációs adó és cégautó adó, valamint számos városban már bevezették a parkolási díjmentességet, de valódi áttörést a társadalmasítás hozhat, ha az érintettek meggyőződéssel és tudatosan választják a zöld megoldásokat.Ezer fölé nőtt a zöldrendszámos, azaz környezetkímélő járművek száma Magyarországon, az egy évvel korábbi 300-ról – közölte a Magyar Elektromobilitás Szövetség.
A közleményben emlékeztetnek arra: a kormány ambiciózus célja, hogy 2020-ra legalább 50 ezer környezetkímélő zöldrendszámos autó közlekedjen a magyar utakon. Európában 2020-ra 8 millióra akarják növelni a részlegesen, vagy teljesen elektromos hajtással rendelkező járművek számát, ehhez Ungár János, a szervezet elnöke szerint átgondolt stratégiára és kiszámítható támogatási rendszerre és annak következetes megvalósítására van szükség.
A szervezet szerint az elektromobilitás elterjedésének a környezettudatosság mellett két fő mozgatórugója van: az autó vezetésével és használatával kapcsolatos előnyök, amelyeket a kormányok és települési önkormányzatok biztosítanak, illetve a költségmegtakarítás.
Példaként említették, hogy Magyarországon egy hagyományos benzin-üzemeltetésű autó 100 kilométert – 8 literes fogyasztással és 330 forintos benzin árral számolva – 2640 forintért tesz meg, míg egy elektromos – 15 kilowattos fogyasztással és 40 forintos kilowattóra díjjal számolva – 600 forintért.
Ungár János a közlemény szerint azt mondta, az e-autó vásárlás feltételeinek egy része Magyarországon is adott, hiszen illetékmentes a forgalomba helyezés, nincs regisztrációs adó és cégautó adó, valamint számos városban már bevezették a parkolási díjmentességet, de valódi áttörést a társadalmasítás hozhat, ha az érintettek meggyőződéssel és tudatosan választják a zöld megoldásokat.