Barkó Judit

Barkó Judit

ANTIIZGULIN TRÉNER

Az előadás: Lámpaláz OFF! ANTiIZGULIN
Egyes statisztikák szerint a lámpaláz benne van az emberiség három legerősebb félelmében, ráadásul gyakran be sem merjük vallani, hogy szenvedünk Tőle. Judit 2004 óta tart AntiIZGULIN tréningeket, ahol egyénre szabottan tanítja meg a nyilvános szerepléstől félő jelentkezőket a lámpaláz mesgzüntetésére, a hatásos önérvényesítésre. Előadásában ebben a széles eszköztárba ad betekintést nekünk.
Judit 1992-től 2013-ig volt a Duna Televízió munkatársa. Kezdetben bemondó, később szerkesztő-riporter, műsorvezető, felelős-szerkesztő. (Híradó, Kedves, Kívánságműsor, gálák, jeles napok, portréfilmek, Virradóra, Indul a nap, Kalendárium, Szellem órája, Mit főzzünk ma?, Reggel, Család- Barát magazin, Térkép, Lélek Boulevard, stb.)
2016-ban jelent meg könyve „ANTiIZGULIN, a lámpaláz leküzdésére kidolgozott módszeréről

Legnagyobb vagy legemlékezetesebb közönség?
Négyszáz fő volt a legnagyobb közönség, ahol könyvbemutatóval egybekötött ANTiIZGULIN előadást tartottam Budapesten. Bejártam az országot, több határon túli városban is volt előadásom, de nem tudok választani, mindenhol nagyon jól éreztem magam.
Legemlékezetesebb baki?
A nagykanizsai ANTiIZGULIN előadás nevetése: bizony az orvosnál is lehet valaki lámpalázas, mert például nem mer megkérdezni olyasmit, amiről úgy érzi, hogy tudnia kellene és fél, hogy kinevetik. Éppen erről volt szó az előadáson, amikor érdeklődtem, hogy van-e a közönségben orvos. Egy úr jelentkezett. Gondoltam beszélgessünk egy kicsit arról, hogyan állnak az orvosok a laikus kérdésekhez. Íme, a párbeszédünk:
– És milyen szakorvos?
– Patológus vagyok. – jött a végtelenül nyugodt válasz.
Egyetlen tanács egy kezdő előadónak?
Tanártudattal és nem diáktudattal érdemes kiállni mások elé, hiszen azért vagy ott, mert TE tudod, ŐK pedig még nem. :)
Legmeghatározóbb előadás, amin részt vettél?

Széchenyi 2020