Parajdi István

Parajdi István

A siker számomra folyamatos tanulást jelent. Ezt osztom meg a saját tapasztalatimon keresztül vállalkozókkal és vezetőkkel, vagy azokkal, aki sikeres vállalkozók és sikeres vezetők akarnak lenni a jövőben.

A Budapesti Műszaki Egyetemet a Közlekedésmérnöki karon végeztem el, mint diplomás gépészmérnök. Sajnos a tanult szakmában soha nem dolgoztam hivatalosan. Már az egyetem alatt vállalkozó lettem.

Édesapámtól már egyetem alatt átvett VW szervízt továbbfejlesztettem és felépítettem társammal, Reményi Lászlóval egy országosan működő autóalkatrész nagykereskedést. Ezen időszakban a kereskedelemben, a marketingben és a vezetésben nagyon értékes tapasztalatokat szereztem. Egyik legnagyobb sikerünk volt, hogy még az internet megjelenése előtt felépítettünk egy saját fejlesztésű automatizált rendelési rendszert. A közel 400 viszonteladó és szerviz modemen tudott rendelni a készletünkből. Mindez telefonmodemmel és DOS és grafikus felületen keresztül!

A céget végül sikeresen eladtuk, és ez volt az első EXIT tapasztalatunk. A cég még ma is sikeresen működik!

2000-ben indult internetes cégemet szinten Reményi László társammal alapítottam. A Business Internet Technology Hungary, vagyis a BIT-Hungary több mint 400 cégnek menedzselte a weboldalát. Ezzel párhuzamosan 2004 és 2008-ig internet szemináriumokat tartottam több mint 1.500 résztvevőnek. Ezzel hatalmas ügyfélkörre és tapasztalatra tettem szert tanácsadásban és internet marketingben.

Ezzel párhuzamosan, több befektető társammal fejlesztettem egy régi gyártelepből egy B+-os irodaházat. Ezt 2008-ban, a válságot közvetlenül megelőzően eladtuk. Mind a fejlesztés, mind pedig az életem második nagyon sikeres EXIT-je életre szóló tanulságokat hozott számomra.

2008-ban a gazdasági és a politikai helyzet rossz irányú alakulása miatt Ausztriába költöztem családommal. Felhasználva az irodaház fejlesztési tapasztalatokat, valamint második diplomaként megszerezve az osztrák „Akademischer Immobilien Manager” diplomát elkezdtem befektetni és ingatlanokat forgalmazni. Több tucatnyi magyar honfitársunknak segítettem sikeres ausztriai ingatlanbefektetésekben. Ezzel csiszolva a befektetői és az ingatlanos tapasztalatomat. Ezen egész tudást közzé is tettem magyarul a YouTube csatornán.

Ellentétben szinte minden tanácsadóval, és nem az „tanácsadás”-sal kezdtem, hanem a kereskedelem, az online marketing és a befektetés területén saját felépített és részben sikeresen eladott cégekben szereztem tapasztalatimat. Amit tanítok, azt én csinálom és csináltam évtizedekig.

Az egyetem után szinte azonnal elkezdtem magam tovább képezni: Értékesítés, kommunikáció, vezetés, marketing, befektetés és természetesen pénzügyileg folyamatosan képzem magam.

Meghatározó állomások a képzésben és a szellemi fejlődésben:

  • Business Succes értékesítési és vezetői tréningek (2000 előtt a legjobbak voltak Magyarországon)
  • Carnegie kommunikációs és nyilvános beszéd tréning. (Csak ajánlani tudom mindenkinek!)
  • Különböző magyar, német és amerikai tréningek marketing, vezetés és személyiségfejlesztés terén.
  • Több száz üzleti és személyiségfejlesztő könyv német, angol és magyar nyelven. Különösen a bagolyvár könyvek: „Gazdag Papa, szegény papa”, „Gondolkozz és gazdagodj”. Leggyakrabban angol és német audio könyveket hallgatok!
  • Legfőbb mentoraim, akiket követek: Earl Nightigale, Napoleon Hill, Bob Proctor és Nikolaus B. Enkelmann.
Széchenyi 2020