Spitzer Gyöngyi, születési nevén Somogyi Gyöngyi Zsuzsanna, művésznevén Soma Mamagésa magyar énekes, előadóművész, műsorvezető, újságíró, életszemléleti tanácsadó, spirituális tanító.
Spitzer Gyöngyi (született Somogyi Gyöngyi Zsuzsanna, vezetéknevéből ered a Soma becenév)[1] 1966. május 29-én született Debrecenben egy ötgyermekes család első gyermekeként. Arra a kérdésre, hogy mi szeretne lenni, már pici korában ezt válaszolta: „színész, költő, festő, író”. Kétéves koráig Debrecenben, majd 18 éves koráig Hajdúnánáson élt.
Nagyon szeretett iskolába járni. Mindvégig kötelességtudó és szorgalmas diák volt, imádta a szakköröket. 5 éves korától 16 éves koráig rajzszakkörös volt. A legkomolyabb eredményt 16 évesen érte el, egy nemzetközi japán rajzversenyen ezüstérmes lett. 6 és 20 éves kora között folyamatosan vers- és prózamondó versenyeken vett részt. Nagyon fontos része volt az életének a család. Édesanyjának rengeteget segített a háztartás vezetésében és a 4 testvére nevelésében. A mások iránti felelősség megtanulása hasznos volt számára és a mai napig hálás érte. 5 éves korától 21 éves koráig végig a Színművészeti Főiskolára készült. 18-21 éves koráig minden évben 200 verset és 15 monológrészletet vitt a felvételire. Egyik évben sem sikerül a felvételije, viszont érettségi után felvették a debreceni Pinczés Stúdióba, majd innen az Alföld Színpadra került.
Húszévesen költözött Budapestre. A rendszerváltás előtti években a hazai alternatív, underground művészeti élet paradicsomában énekelt, színjátszással foglalkozott, performenszeket csinált, előadásokat tartott. Bekerült Jeles András „Monteverdi Birkózó Köre” elnevezésű – a kor legelismertebb underground – színházába.
A médiába 1989-ben robbant be, elsőként Déri János hívta be az Éjszaka című műsorába, hogy ott élőben mutasson be részleteket az Élet és Irodalomban megjelent „Szexuális szakácskönyv”-éből. (Ebből lett később, 2012-ben az Afrodiziákumok szakácskönyve.) Ezután Friderikusz Sándor show-iban szerepelt rendszeresen. (TV műsorokban és azon kívül is.) Népszerű lett szókimondó, szabad szellemiségével.
Meghatározónak tartja, hogy 1986-ban megismerkedett Wahorn András képzőművész-zenésszel (a Bizottság zenekar akkori tagjával), akivel azóta is barátságban van. Több közös munkájuk volt. ’87-ben forgattak közösen egy videoklippet, amiben ő volt az énekesnő és a dalszöveg író. Nyitotta meg Wahorn kiállítását, a 2016-ban megjelent Wahorn forever könyvben írása jelent meg.
A ’80-as évek második felében ismerte meg Király Tamást, akinek több showjában is részt vett, hozzá is végig barátság fűzte. Ebben az időszakban lett tagja a Fiatal Művészek Klubjának, ahol éveken át volt klub koncert sorozata, rengeteg performenszének volt ez is a helyszíne.
Énekesként elsőként a Ráday Klubban lépett fel 1987-ben Pravda nevű punk zenekarával, majd Bernáth Y Sándor (a Bizottság zenekar egyik alapító tagja volt) Matuska Silver Sound zenekarának lett az énekesnője. Elsőként koncertezett a Tilos az A-ban, ahol évekig klubja is volt. Itt ismerkedik meg férjével, Lőrincz Györggyel 1990. tavaszán. 1991. július 30-án megszületett fiuk: Lőrincz Lázár Gáspár, majd 1993. március 26-án lányuk, Lőrincz Lili Hanna. Az anyaság „földelte le”. Közben belül folyamatosan kereste a saját zenei útját. Színházi produkciót készít a Komédium Színházban. „Soma-sámán est” címmel, a férfiakkal való, és a férfiakon keresztüli tapasztalásról, ami közel egy évadon át ment a színházban. Előtte már a szintén itt játszott, egyedül írt és rendezett előadásának címe: „Önkitárulkozó és másokat is nyitogató Soma-show”
Egy betegség kapcsán – hangszalag csomó – elindult a tudatosság útján. Beiratkozott ezoterikus – és spirituális kurzusokra és kineziológiai tanfolyamra. Rengeteget mozog, lételeme a mozgás. Tudatosan tett a fizikai és lelki egészségéért. A belső úton ’95. májusa óta folyamatosan segíti a kineziológia, amihez azóta nagyon sokféle önismereti és öngyógyító módszer jött még. (Családállítás, transzlégzés, és más transztechnikák – tánc, meditáció- biodinamikus craniosacralis kezelések, pszichoterápia és szupervízió, RTS Method, stb…- ezekről az Öngyógyító könyvében részletesen írt.) 97-ben 7 és félévi együttélés után összeházasodik gyermekei apjával, Lőrincz Györggyel.
2002 nyarán előadást szervezett a Szigeten /a Torony Galéria – Open Art helyszínen. Saját maga írta a darabot. „Hét fejezet az álmokból ” címmel. Jelen van a médiában: rádió, tv, internetrádió.
Missziójának érzi az „ébresztgetést”. Lélekemelő előadásokat, kurzusokat és táborokat tart az országban, melyek az öntudatra ébredés fontosságáról és a spirituális felébredés jelentőségéről szólnak. Hét évi csoportmunka után 2016 májusától elkezdi a saját módszerét, amit játékosan („Somásan”) Játszás-Orgazmus-Készségfejlesztő kurzusoknak, rövidítve: JOK-nak nevez el. Ő azt az állapotot nevezi így, amikor az ember visszatalál a benne élő örök gyerekhez, és az önfeledt játszásban teljes mértékben képes feloldódni. Úgy tartja, hogy ebben a pillanatban, időszakban, amikor kienged, valójában be is enged, ilyenkor „lélegzik a lélek”.
2014-2015 őszén heteket töltött Londonban, ahol hétköznap nyelviskolába jár, hétvégente pedig előadásokat, kurzusokat tart ott élő magyaroknak, és mindkét évben fellép a londoni Posk nevű jazz klubban.
1998-ban létrehozta a Nők 2000 Nyitott Kapu Közhasznú Alapítványát, de intenzívebben 2006-tól jótékonykodik. (Amikor már a saját gyerekei is elkezdtek leválni róla.)
2012-ben megkapta a Civil Alapítványtól az „A NŐ, aki a legtöbbet tette a nőkért 2011-ben” díjat.
Több saját zenekari formációja volt (Soma MG, Jazz Apple, Libidó, Éva Komplex) legutolsó zenekara a VANAVAN, amivel 2015-ben debütált az Everness fesztiválon.
2005 óta járja az országot spirituális-pszichológiai-önismereti-ébresztgető show-ival, amiknek sajátságos, „Somás” stílusa van. (Országjáró előadás sorozata a Születés Hete Mozgalommal indult 2005-ben.) A tudatosan felépített, határozott dramaturgiai ívvel rendelkező előadásain sokat nevettet, rengeteg bátorító személyes történetet mesél el. Sorsfeladatának tartja az emberek spirituális ébredésének a segítését, az elavult hitrendszerek felismerését, azokból való felszabadítást, mindezt közérthető, szórakoztató, szeretetteljes módon.
Rendszeresen érkeznek felkérések televízióktól, rádióktól. Publikál, eddig 10 könyve jelent meg, koncertezik, előadásaival járja az országot, kurzusokat, táborokat tart, és rendszeresen publikál a www.ujegyensuly.hu site-on, amit 2016.november 3-án indított el. Ezt az oldalt főképp gyógyítókból, spirituális tanítókból, az életminőséget, tudatosságot valamilyen módon segítő szakemberekből hozta létre, azzal a szándékkal, hogy segítse a tudatosság terjedését, az egyensúly megteremtését. Férje Lőrincz György. Gyermekeik: Hanna, Lázár.