Pályázni lehet állattartó telepek korszerűsítésére

Mintegy 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni az állattartó telepek korszerűsítésére, az erre vonatkozó öt felhívást a Miniszterelnökség közzé tette a múlt héten – közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Kis Miklós Zsolt elmondta: a forrásból mintegy 20-20-20 milliárd forintra a szarvasmarha-, a baromfi-, valamint a sertéstartók pályázhatnak telepeik korszerűsítésére, esetleg újak létrehozására. Emellett a kecske- és juhtartók 4 milliárd forintra jelentkezhetnek. A fennmaradó 6 milliárd forint egyéb állattartók – például nyúltartással foglakozók, méhészek rendelkezésére áll.A pályázatokat május elejétől két hónapon át lehet benyújtani. A pályázatok támogatottsága – intenzitása – általában a szokásos 50 százalék, kivéve a fiatal gazdákat és a termelői csoportokat, akik számára 60 százalékos. A pályázat célkitűzése a magyar állattartó gazdálkodók versenyképességének javítása – jelezte az államtitkár.Kis Miklós Zsolt elmondta: a szarvasmarha-, a baromfi és a sertéstartók maximum 500 millió, kollektív (több gazdálkodó által megvalósított) projektek esetében maximum 1 milliárd forintra pályázhatnak. A kiskérődzők esetében a pályázható összeg maximuma 15 millió, kollektív projekteknél 30 millió forint lehet. Felhívta a figyelmet: egy projektet két pályázati forrásból nem lehet finanszírozni, példaként említette a méhészeket, akik a Nemzeti Méhészeti Program forrását is felhasználhatják.Jelezte: a pályázatok elbírálása minden esetben egységes szempontok alapján történik. Az értékelésnél nagy súllyal esik latba az üzleti terv, mivel a valóban megvalósítható projekteket kívánják támogatni. De a bírálatkor figyelembe veszik még például azt, ha a pályázó ökológiai gazdálkodást folytat, vagy termelői csoport tagja, továbbá növelni kívánja a dolgozók létszámát – közölte az államtitkár. Hozzátette: a célkitűzés az, hogy a gazdálkodók minél előbb hozzájuthassanak a pályázati forrásokhoz. Ezért gyors elbírálást ígért.


Széchenyi 2020