A közigazgatási eljárás új szabályai – ÁKR-KP – Jogi továbbképzés

2017. szeptember 25.
9:00-17:00
(Regisztráció: 8:30-8:55)
Hotel Hungaria City Center****

Kedves Érdeklődő!

Jelen rendezvényünkre a létszám betelt, a jelentkezéseket lezártuk! További jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni! Köszönjük szíves megértését!

A rendezvény azonos tematikával az alábbi időpontokban kerül ismét megrendezésre:

2017. november 20. - A közigazgatási eljárás új szabályai – ÁKR-KP 


2018. január 1-jétől jelentősen megváltozik a közigazgatási hatósági eljárás és a közigazgatási perjog is.
Az egész napos szeminárium célja a két eljárási törvény, az Általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) legfontosabb szabályainak bemutatása. Az eljárási törvényeket olyan gyakorló bíró ismerteti, aki közigazgatási és közigazgatási bírói tapasztalattal is rendelkezik, emellett részt vett a Kp. előkészítését végző kodifikációs bizottság munkájában is, a Kp. Kommentár egyik társszerzője. A törvényalkotás „kulisszatitkai” mellett elemezzük a közigazgatási eljárás megújuló szabályrendszerét, a közigazgatási bíráskodás érdemi változásait, de felhívjuk a figyelmet a jogalkalmazási nehézségekre, jogértelmezési dilemmákra, a hatálybalépéssel kapcsolatos problémákra is.

Főbb témakörök

  • Ákr.: eljárási fajták, új fogalmak, hatósági intézkedések, határidő számítás, jogorvoslatok
  • Kp.: a közigazgatási jogvita fogalma, elsőfokú eljárás, perorvoslatok, különös közigazgatási perek

Részvételi díj

29.900 Ft/fő + ÁFA

KEDVEZMÉNYEK

40% kedvezménnyel 17.940 Ft/fő + ÁFA, ha egy cégtől többen jelentkeznek, és jelentkezésük szeptember 22-ig beérkezik hozzánk.

30% kedvezménnyel 20.930 Ft/fő + ÁFA, ha jelentkezése  szeptember 22-ig beérkezik hozzánk.

A különböző kedvezmények nem összevonhatók!

Ebéd (igény esetén): 3200 Ft/fő + ÁFA

Jelentkezési és részvételi feltételek

Egyéb információk: Az ár tartalmazza az információs anyag és a reggeli frissítő, kávé költségét.

Az ebéd külön igényelhető, melyet az alap részvételi díj nem tartalmaz. Esetleges ebéd igényét a jelentkezési lapon jelezheti. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás (a reggeli bekészítés, valamint igény esetén az ebéd), mint természetbeni juttatás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a költségeket megbontjuk.

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

Széchenyi 2020