Protokoll, Stílus az üzleti életben

Dr. Schiffer Miklós és Andréka Domonkos előadása

“A stílusosság az egész embert, az egész személyiséget körüllengő életérzés. A stílus több, mint divatos megjelenés, több a trendek naprakész ismereténél és az annak megfelelő ruházkodásnál. Stílusos az, akiből árad valami pontosan meg nem fogalmazható magabiztosság, aki tudja, hogy milyen képet akar kialakítani magának és másoknak is önmagáról… A stílus maga az ember!”  (Schiffer Miklós) 

 

Mindannyian tudjuk, hogy az üzleti életben a siker nem csupán a szakmai tudásunkon, hanem sok apró finomságon is múlik. Az öltözködésünk és viselkedésünk része a lényünknek. Érdemes ezért figyelni, különösen az üzleti életben, az írott és íratlan viselkedési szabályokra, valamint arra, hogy jól összeválogatott, helyesen kombinált, az alkalomhoz illeszkedő olyan ruházatot viseljünk, amely korunknak, testalkatunknak és élethelyzetünknek is megfelelő.

A szakmai nap célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a mindennapi és az üzleti életben való sikeres részvételhez szükséges ismereteket, illem, etikett és protokolláris szabályokat, és megismerjék miként használható az öltözködés, mint kommunikációs eszköz.

Tudja Ön?

…,hogy megengedhető-e a rövid ujjú ing, a világos öltöny?
…,hogy lehet-e nyakkendő nélkül megjelenni?
…,hogy milyen hosszú lehet a szoknya?
…,hogy megengedhető-e a dekoltázs?
…,hogy mellőzhető-e  a harisnya?
…,hogy mikor kell melltartót viselni?
…,hogy milyen kombinációk és színek engedhetők meg egy hivatalos estén?
…,hogy mit lehet és mit kell viselni egy állásinterjún?
…,hogy milyen kiegészítők hordhatók?
…,hogy mi a fehér ing mondanivalója?
…,hogy hogyan kell átnyújtani egy névjegykártyát?
…,hogy mikor engedhető meg a tegezés?

 

2016. december 12.
9:00 – 17:00
(Regisztráció: 8:30 - 8:55)
Danubius Hotel Arena ****

Főbb témakörök

9:00-12:30   Andréka Domonkos, protokoll tanácsadó
* Protokoll, viselkedéskultúra, üzleti etikett
* A viselkedés helye a kommunikációban
* A megszólalás hitelessége: tegezés, magázás, megszólítás szóban és írásban
* Tárgyalási protokoll
* Rendezvényi alkalmak
* Valamint egyéb aktuális kérdések gyakorlati megoldása és javaslattétel a hibák elkerülésére

13:30-17.00  Dr. Schiffer Miklós , stílustanácsadó
Stílus az üzleti életben – Tökéletes és alkalomhoz illő megjelenéssel a sikerért!
* Az esztétikai profizmus meghatározása, eszközei a megjelenésben, kommunikációban, munkában, együttműködésben
* Változó világ, változó elvárások
* A megjelenés szubjektív és objektív feltételei
* Öltözködési rendszerek vázlata, egymáshoz való viszonyuk
* Az öltözködés, mint kommunikációs eszköz
* Utcai és üzleti öltözetek
* Az alkalomhoz illő megjelenés, az öltözködésre és a viselkedésre vonatkozó szabályok
* Elvárások, szokások, írott és íratlan szabályok

 

Részvételi díj

29.900 Ft/fő + Áfa

Kedvezmények

50% kedvezménnyel 14.950 Ft/fő + ÁFA, ha egy cégtől többen jelentkeznek.

40% kedvezménnyel 17.940 Ft/fő + ÁFA, ha jelentkezése november 15-ig beérkezik hozzánk.

 

A különböző kedvezmények nem összevonhatók!

Ebéd (igény esetén): 2800 Ft/fő + ÁFA

 

Jelentkezési és részvételi feltételek

Egyéb információk: Az ár tartalmazza az információs anyag és a reggeli frissítő, kávé költségét.

Az ebéd külön igényelhető, melyet az alap részvételi díj nem tartalmaz. Esetleges ebéd igényét a jelentkezési lapon jelezheti. A rendezvényeinken nyújtott étel-ital fogyasztás (a reggeli bekészítés, valamint igény esetén az ebéd), mint természetbeni juttatás után a közterheket a résztvevő cégnek kell megfizetni, ezért a számlánkban a költségeket megbontjuk.

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették, illetve a helyszínen bemutatják az átutalás elindításáról szóló dokumentumot, vagy a részvételi díjat a rendezvény helyszínén készpénzben kiegyenlítik.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

További rendezvényeink

Széchenyi 2020