Kedves Érdeklődő!
Jelen rendezvényünkre a létszám betelt, a jelentkezéseket lezártuk! További jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni!
Köszönjük szíves megértését!
A rendezvény azonos tematikával ismét megrendezésre kerül 2018. november 6-án!
Túl az első sokkon, amit a jövő évi adótörvény változás okozott, el kell gondolkoznunk ezután milyen juttatásokkal tudjuk a munkavállalóinkat megtartani, motiválni.
Annak érdekében, hogy optimális megoldást találjunk, mely mind a munkavállaló mind a vezetés igényeinek megfelel, időben el kell sajátítani az adózási ismereteket. A népszerű cafeteria elemek át fognak rendeződni. Van aki „béresítésen” gondolkozik, de a legrosszabb forgatókönyv szerint meg is szűnhet a céges juttatási rendszer. A munkavállalók egészségét, rekreációját, jövőbeli nyugdíját szem előtt tartó munkáltatók viszont azon gondolkodnak, hogyan lehet biztosítani a továbbiakban is ezeket a juttatásokat.
Az előadás során részletesen ismertetjük, miként változnak az egyes juttatások adóterhei és az adminisztráció. Áttekintünk valamennyi adóköteles és adómentes juttatási lehetőséget.
Az előadás interaktív, a jogszabályok megismerésén túl gyakorlati tudnivalókkal is gazdagodhat.
Kinek szól az előadás? Minden humánerőforrás és pénzügyi területen dolgozónak, akinek fel kell készülnie a cafeteria szabályzat átdolgozására, a rendelkezésre álló keret meghatározására és minden munkavállalónak, akinek dönteni kell, számára mi lesz a legmegfelelőbb juttatás.