A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel – jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Cseresnyés Péter közölte: a program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-tól jelentkezhetnek a programban való részvételre.Az szaktárca arra számít, hogy a programban munkát végző diákok száma várhatóan meghaladja a 20 ezret.A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.A nyári diákmunka a tapasztalatok alapján a hátrányosabb helyzetű megyékben – mint Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg – népszerűbb, így nagyobb összeget és létszámot tervezett az NGM. Emellett felhívta a foglalkoztatók figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményének helyi érvényesítésére. A kiválasztás során alkalmazzák és tartsák be az összeférhetetlenségi szabályokat.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-kat az Ön böngészője tárolja, és olyan funkciókat hajt végre, mint például a webhelyünkre való visszatérés felismerése és a csapatunk megkönnyítése, hogy megértse a weboldal mely részeit találja a legérdekesebb és leghasznosabbnak.