A tudomány és az elkötelezettség találkozása
Száz százalékban magyar tulajdonú családi vállalkozásunk azzal a céllal alakult, hogy megismertethessük az érdeklődőket a teázás örömével és a teák jótékony hatásaival. A teakészítés nemcsak a munkánk, hanem egyben az életünk szerves része is: mi is szívesen fogyasztjuk a kellemes aromájú italt, egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáért és élvezeti értékéért egyaránt. Azt szeretnénk, ha mások is megtapasztalhatnák, megfelelően elkészítve és felszolgálva mekkora élményt jelent egy csésze forró, illatos, gazdag ízvilággal rendelkező tea.
Természetgyógyász ismeretekkel rendelkezünk
Vállalkozásunk mindkét tulajdonosa természetgyógyász képzésben vett részt. Tanulmányaink során szerettünk bele a fitoterápiába, azaz a gyógynövénytanba. Otthon is elkezdtük fogyasztani ezeket a teákat, azonban gyermekeink nem lelkesedtek a sokszor kellemetlen, keserű ízű gyógynövényekért. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy ötvözzük a gyógyhatású és az élvezeti teák előnyeit, és egyedi kompozíciókat hozzunk létre.
Egymás hatását erősítő növényeket válogatunk össze
Úgy válogatjuk össze az alapanyagokat, hogy azok hatóanyagai erősítsék egymást, és keverék kellemes, üdítő ízvilágot nyújtson. A népi gyógyászatban már bizonyított növényekből válogatunk: a népszerű alapanyagok (kamilla, csipkebogyó) mellett kevésbé ismert, különlegesebb növényeket is használunk.
Üzemünk minden szükséges engedéllyel rendelkezik
Szigetszentmiklósi üzemünk természetesen a széles körű előírásoknak megfelelően alakítottuk ki és szereltük fel, illetve rendelkezünk minden szükséges engedéllyel (HACCP, ÁNTSZ, állategészségügy). A legfontosabb azonban az az odafigyelés és szeretet, amely a teakészítésekor a jótékony hatású füvekkel együtt a zacskóba kerül. Saját receptúrával dolgozunk, és szívesen ötvözzük a tradíciót a modern megoldásokkal.
Nem használunk mesterséges aromákat
A szálas teák elkészítéséhez kizárólag természetes anyagokat használunk; mesterséges aromák vagy más adalékok egyetlen termékünkben sincsenek. Mivel mi és gyermekeink is ezeket a teákat fogyasztják, bátran ajánljuk őket ügyfeleinknek. Teáink íze önmagáért beszél; ennek eredményeképp kóstolóink egynegyede később vásárló lesz. Szívesen megismertetjük önt is a teázás valódi arcával; egy egészen új élménnyel. Ehhez nem kell mást tennie, mint átböngészni termékeinket, és kiválasztania a kedvencét: a többi a tea dolga.