Közbeszerzési alapképzés /12 óra/ – Bevezetés a közbeszerzésbe

Államilag engedélyezett képzés /E-001894/2019/D012/

Közbeszerzési alapképzésünk célja a közbeszerzés szabályrendszerének alapjaival való megismerkedés, könnyebb tájékozódás a jogszabályok között.

A képzést követően a részvevők könnyebben eligazodnak a közbeszerzési eljárások között, azonosítani tudják a főbb közbeszerzési eljárási lépéseket és az eljárások szereplőit. A cél a közbeszerzés szóhasználatának elsajátítása mellett a teljes intézményrendszer és közbeszerzési eljárási logika elsajátítása. A képzés során kitérünk az elektronikus közbeszerzés alapjaira is, hiszen ma már a közbeszerzési eljárásokat elektronikusan lehet lebonyolítani, ezért gyakorlati tapasztalatokat, hasznos ismereteket is megosztunk a résztvevőkkel.

Képzésünket ajánljuk olyan cégeknek vagy intézmények munkatársainak, akik:

  • közbeszerzéseken akarnak indulni,
  • külső szakmai segítség nélkül, “házon belül” kívánják lebonyolítani közbeszerzéseiket.
  • Ajánljuk továbbá képzésünket olyan szakasszisztenseknek, akik közbeszerzési szakemberek mellett dolgoznak.

A képzés elvégzéséről az Infoszféra Kft.
államilag engedélyezett tanúsítványt ad ki.

Államilag engedélyezett képzés

2022. október 19. -
2022. október 20.
9:00 - 16:00
(Regisztráció: 8:30 - 8:55)
Online ÉLŐ előadás - Microsoft Teams

Főbb témakörök

* A közbeszerzés intézményrendszere
* Közbeszerzési jogszabályok
* Információszerzés a közbeszerzésben
* A közbeszerzés hatálya, a közbeszerzési eljárás főbb szereplői
* Közbeszerzési eljárásrendek, főbb eljárási szabályok
* Eljárástípusok, eljárások ütemezése
* A közbeszerzési szerződés teljesítése, módosítása
* A közbeszerzési jogorvoslat rendszere
* Jogorvoslat kezdeményezése, jogorvoslati eljárás
* Elektronikus közbeszerzés

Részvételi díj

80.000 Ft /fő/2 nap

 

Kedvezmények

63.000 Ft /fő/2 nap, ha egy cégtől többen jelentkeznek.
70
.000 Ft /fő/2 nap,  ha jelentkezése október 15-ig beérkezik hozzánk.

Jelen képzésünk áfa-mentes

A képzés nyilvántartásba-vételi száma: E-001894/2019/D012
A 2 napos képzés elvégzéséről államilag engedélyezett tanúsítványt állítunk ki.


MAXIMÁLIS LÉTSZÁM: 40 fő

Az részvételi díj tartalmazza:
      • a két napos képzést
      • prezentációt elektronikus formában
        • a képzés elvégzéséről szóló állami tanúsítványt

Figyelem! Jelen képzésünk áfa-mentes!

 

Jelentkezési és részvételi feltételek

Az ár tartalmazza:

a kiscsoportos képzés, a kiadvány elektronikus formában, valamint az egyéb online segédanyagok költségét.

Felnőttképzési engedélyszám: E-001894/2019

Az állami tanúsítvány kiadásának kiadásának feltétele: 

  • A rendezvény közvetítés időtartamának minimum 95%-án való igazolt részvétel.
  • Felnőttképzési szerződés létrejötte

Online képzéshez való csatlakozás technikai feltételei:

  • A rendezvényközvetítés (webinárium) valósidőben MICROSOFT TEAMS alkalmazáson keresztül fog történni. Az alkalmazás az következő linken tölthető le: Microsoft Teams letöltés (az alkalmazás letöltése és használata ingyenes).
  • A rendezvény előtt 1 nappal a hallgatóknak kiküldjük az MS Teams megnyitásához szükséges linket. A webináriumba a rendezvény megkezdése előtt 30 perccel tud csatlakozni.
  • Az állami tanúsítvány kiadásának feltételei:
    • A rendezvény időtartamának minimum 90%-án való igazolt részvétel.
    • A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) szeptember 1-től életbe lépett módosító rendelkezései értelmében szükséges adatbekérő űrlap kitöltése
    • Felnőttképzési szerződés létrejötte

 

Hálózati követelmény: Minimálisan 15 MB/s letöltési sávszélességre van szükség. Ennek ma a legtöbb internet előfizetés megfelel (DSL, kábel). Kérjük, hogy a szolgáltatást stabil, folyamatos (megszakításmentes) internetkapcsolattal használja. A mobil eszközön történő megtekintés miatti problémákért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

 

Jelentkezési és részvételi feltételek:
1. A rendezvényre való jelentkezés az aktuális részvételi díj elfogadásának és egyben megrendelésnek minősül, ezért a rendezvény megvalósulása esetén fizetési kötelezettséget von maga után. A rendezvényről való távolmaradás nem mentesít a részvételi díj megfizetésének kötelezettsége alól.
2. A regisztrációról online regisztrációs rendszerünk automatikus visszaigazolást küld a megadott e-mail címre, amely tartalmazza a megadott jelentkezési adatokat.
3. Az átutalásos számlát a regisztrációt követően, 8 napos, de legkésőbb a rendezvény napjáig szóló fizetési határidővel, postai úton küldjük meg.
4. A rendezvényen csak azok az ügyfelek vehetnek részt, akik regisztráltak a rendezvényre, a részvételi díjat előzetesen megfizették.
5. Felhívjuk a regisztrálók figyelmét, hogy a rendezvényekről kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet. Ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagainkban, illetve a konferenciáról szóló tudósításban felhasználhatjuk.

Lemondási feltételek:
Lemondást csak írásban fogadunk el, legkésőbb a rendezvény előtt egy héttel. Határidőn belüli lemondás esetén a már esetlegesen átutalt részvételi díjat 100 %-ban visszatérítjük. A lemondási határidőt követően beérkezett regisztrációkat a rendezvény közelsége miatt visszamondani nem lehet.
Amennyiben a résztvevő nem jelenik meg a rendezvényen, a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni, illetve a részvételi díjra vonatkozó követelésünk érvényesítésétől eltekinteni.
A résztvevő személyének módosítására határidő nélkül van lehetőség!

Lemondást csak írásban fogadunk el a következő elérhetőségen: info@infoszfera.hu

Széchenyi 2020