Utoljára pótolható a külföldre menekített jövedelmek utáni adózás

Utoljára pótolható a külföldre menekített jövedelmek utáni adózás. Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban jövő nyárig utolsó esélyt biztosított a pótlólagos adófizetésre a jövedelmüket külföldre menekítőknek, továbbá lehetővé tette, hogy politikai vezetők sportszövetségek irányításában is részt vegyenek.

A képviselők 122 igen szavazattal, 36 nem ellenében és 24 tartózkodás mellett fogadták el a közteherviselést és az állami szervek feladatellátását érintő törvények módosításait a nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére.

A kormány a javaslat indoklásában emlékeztetett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) jövő ősztől már rendelkezésére állnak a nagy értékű külföldi bankszámlák adatai is, így könnyen kiszűrhetők azok, akik a Magyarországon keletkezett jövedelmük után nem fizették meg a közterheket.

A NAV esetükben az eltitkolt adó mellett adóbírságot és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékot szabhat ki, amennyiben az érintettek 2017. június 30-ig nem fizetik be önkéntesen az ekkor választható 10 százalékos közterhet.

A parlament emellett az ide vonatkozó törvények módosításával kimondta, nincs akadálya annak, hogy a politikai vezetők sportszövetségek vagy sportegyesületek tisztségviselői legyenek. Az erről szóló javaslat indoklása szerint a közvetlen együttműködés indokolatlan korlátját jelenti, hogy jelenleg sem a politikai vezetők nem tölthetnek be sportvezetői tisztséget, sem sportvezetők nem válhatnak politikai vezetővé.

Széchenyi 2020