Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt, míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg - mutat rá a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében.
A nyugdíjbiztosítások díjaira igénybe vehető adókedvezmény 2014-es bevezetése komoly lökést adott a magyar lakosság öngondoskodásának. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, az év utolsó hónapjában jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése ilyenkor látványosan megugrik - fejtik ki a közleményben. A Mabisz felhívja a figyelmet arra: idén december 29. az utolsó munkanap, eddig kell a biztosítójukhoz beérkeznie azok díjbefizetéseinek, akik még idén szeretnék kihasználni a kedvezményt. Ennek érvényesítésében nem a befizetés, hanem a beérkezés időpontja számít.Mivel csekkes, vagy bankkártyás befizetés esetén a tranzakció akár négy munkanapot is igénybe vehet, ezt az érdeklődőknek még a héten érdemes megtenniük. Átutalás esetén is egy munkanapot kell számolni a beérkezésre.
A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévi díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A szabályozás értelmében ugyanis minden magánszemély a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve eseti díjak 20 százalékát, de legfeljebb 130 000 forintot igényelhet vissza az adójából.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján 2015-ben 92 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével, együttesen mintegy 4 milliárd forint összegben. Tavaly a számuk és a visszaigényelt összeg is több mint a másfélszeresére nőtt. A Mabisz közleménye kitér arra: idén a várakozások szerint még ennél is komolyabb növekedésre lehet számítani, legalábbis erre lehet következtetni 2017 első féléves adataiból. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája szerint 2017 első félévének végére ugyanis mintegy 40 százalékkal nőtt azoknak a nyugdíjbiztosítási szerződéseknek a száma, amelyekre az adókedvezmény érvényesíthető.
Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt, míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg – mutat rá a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményében.
A nyugdíjbiztosítások díjaira igénybe vehető adókedvezmény 2014-es bevezetése komoly lökést adott a magyar lakosság öngondoskodásának. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, az év utolsó hónapjában jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése ilyenkor látványosan megugrik – fejtik ki a közleményben. A Mabisz felhívja a figyelmet arra: idén december 29. az utolsó munkanap, eddig kell a biztosítójukhoz beérkeznie azok díjbefizetéseinek, akik még idén szeretnék kihasználni a kedvezményt. Ennek érvényesítésében nem a befizetés, hanem a beérkezés időpontja számít.Mivel csekkes, vagy bankkártyás befizetés esetén a tranzakció akár négy munkanapot is igénybe vehet, ezt az érdeklődőknek még a héten érdemes megtenniük. Átutalás esetén is egy munkanapot kell számolni a beérkezésre.