Adókedvezmény cégeknek kisgyermekes munkavállalók után

Akár 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthatnak évente a cégek a kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezménnyel, amelyet Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint jelenleg körülbelül 60 ezer kisgyermekes foglalkoztatott után nem érvényesítenek.

Az NGM szerdai közleménye szerint augusztusban mintegy 33 ezer kisgyermekes munkavállaló után vették igénybe az adókedvezményt.

Kiemelték, hogy az a vállalkozás, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, a foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe, az első három évben 23 500 forinttal az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet kell fizetnie a munkáltatónak az államkasszába.

A kedvezmény igénybevételéhez mindössze egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére a járási kormányhivatal, a fővárosban a kerületi kormányhivatal állít ki. A vállalkozó havi adó- és járulékbevallásban tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt - hívja fel a figyelmet a minisztérium.

Kitértek arra is, hogy míg az adókedvezményt biztosító munkahelyvédelmi akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az úgynevezett gyed extra biztosítja, hogy a gyed folyósítása mellett is lehessen korlátlanul munkát végezni anélkül, hogy a jogosult az ellátástól elessen.

Ennek megfelelően, ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybe veszi-e utána - jegyezte meg közleményében az NGM.(2011. évi CLVI. törvény 462/D.§)

Akár 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthatnak évente a cégek a kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezménnyel, amelyet Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint jelenleg körülbelül 60 ezer kisgyermekes foglalkoztatott után nem érvényesítenek.

Az NGM szerdai közleménye szerint augusztusban mintegy 33 ezer kisgyermekes munkavállaló után vették igénybe az adókedvezményt.

Kiemelték, hogy az a vállalkozás, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, a foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe, az első három évben 23 500 forinttal az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet kell fizetnie a munkáltatónak az államkasszába.

A kedvezmény igénybevételéhez mindössze egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére a járási kormányhivatal, a fővárosban a kerületi kormányhivatal állít ki. A vállalkozó havi adó- és járulékbevallásban tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt – hívja fel a figyelmet a minisztérium.

Kitértek arra is, hogy míg az adókedvezményt biztosító munkahelyvédelmi akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az úgynevezett gyed extra biztosítja, hogy a gyed folyósítása mellett is lehessen korlátlanul munkát végezni anélkül, hogy a jogosult az ellátástól elessen.

Ennek megfelelően, ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybe veszi-e utána – jegyezte meg közleményében az NGM.(2011. évi CLVI. törvény 462/D.§)


Széchenyi 2020