A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak - közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.
.A pályázati keretet a minisztérium - a 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján - várhatóan a múlt évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. Tavaly a pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel.
A civil szervezetek delegáltjai az idén is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában.
A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már a múl év végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal. Így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az idei év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek - olvasható a tájékoztatásban.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló civil szervezetek pályázhatnak – közölte a szaktárca hétfőn a kormányzati hírportálon.
.A pályázati keretet a minisztérium – a 2016-ra vonatkozó költségvetési törvény alapján – várhatóan a múlt évhez hasonlóan az idén is 70 millió forintban határozza meg. Tavaly a pályázati forrásból 52 társadalmi szervezet kérelmét támogatta a tárca 300 ezer és 3 millió forint közötti összegekkel.
A civil szervezetek delegáltjai az idén is részt vesznek mind a pályázati kiírás elkészítésében, mind a pályázatok bírálatában.
A 2016-os pályázat mielőbbi meghirdetése érdekében a minisztérium munkatársai már a múl év végén megkezdték az egyeztetést a civil delegáltakkal. Így a korábbi éveknél egyszerűbb felhívásra az idei év első félévében benyújthatják pályázataikat a zöld társadalmi szervezetek – olvasható a tájékoztatásban.