A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű pályázat keretösszege 14 milliárd forint, egy szervezet 18 és 25 millió forint közötti összeget nyerhet el, így akár 700 szervezetet is tudnak támogatni.Olyan szervezetek jelentkezését várják, amelyek 18-35 év közötti fiatalokkal, illetve 60 év feletti idősekkel foglalkoznak – tette hozzá.Haangsúlyozta: a kormány stratégiai célja a polgári közösségek önszerveződésének elősegítése, ezért „értékhordozó, értékteremtő, értékmegújító” közösségeknek szeretnének segíteni.Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, az elnyert támogatást eszközbeszerzésre, kapacitásfejlesztésre, új munkatársak bérezésére, valamint projektek, programok megvalósítására költhetik a nyertesek. Kiemelte, hogy egyházi szervezeteket is szeretnének támogatni, mivel az egyházak az utóbbi évtizedekben hatalmas feladatot vállaltak a helyi közösségek erősítésében.A 2011-es népszámláláson a lakosság több mint fele vallotta magát valamilyen vallási közösséghez tartozónak, ez is indokolja a pályázat megnyitását az egyházi szereplők előtt – fűzte hozzá.Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a pályázat kiemelt célja az önkéntes tevékenység további népszerűsítése, a generációk közötti együttműködés erősítése és az ifjúsági közösségek támogatása.Elmondta: tapasztalataik szerint sok szervezetben nem tudnak önkénteseket toborozni, mert nincs ember, aki ezzel foglalkozna. A pályázaton elnyert pénzből ezért az önkénteseket koordináló dolgozóknak is fizethetnek az egyesületek.Szólt arról is, hogy a felmérések szerint nagyon alacsony a fiatalok közösségi szerepvállalása, csak minden tizedik fiatal tagja valamilyen ifjúsági szervezetnek, pedig a fiatalok elérésében és aktivitásuk növelésében jelentős segítséget jelenthetnek az ilyen közösségek.Kitért arra: Magyarországon is egyre nő az idős emberek aránya, ezért egyre fontosabb lesz az aktív időskor támogatása, valamint a generációk együttműködésének segítése. A pályázatokat több körben bírálják majd el, így pályázatot benyújtani folyamatosan lehet a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2017 szeptemberéig – mondta Novák Katalin.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A cookie-kat az Ön böngészője tárolja, és olyan funkciókat hajt végre, mint például a webhelyünkre való visszatérés felismerése és a csapatunk megkönnyítése, hogy megértse a weboldal mely részeit találja a legérdekesebb és leghasznosabbnak.