Duplájára emelkedett az Agrár Széchenyi Kártya maximális felvehető hitelösszege, ismét elérhető a költség- és kamatmentes hitel a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett agrárvállalkozások számára - közölte a KAVOSZ Zrt.
A tájékoztatás szerint az Agrár Széchenyi Kártyán felvehető maximális hitelösszeg az eddigi 50 millió forintról 100 millió forintra emelkedett, a módosítás a csekély összegű támogatási kerettel rendelkező vállalkozások finanszírozásában jelent érdemi előrelépést.
A KAVOSZ közölte azt is, hogy a kormány az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelén keresztül az idén is kedvező finanszírozási forrást biztosít a 2017. évi téli-tavaszi fagykárok és jégkárok sújtotta mezőgazdasági termelőknek a veszteségeik enyhítésére.
A jogosult agrárvállalkozások 100 százalékos kamat-, kezességi díj-, illetve kezelési költségtámogatást, valamint egyéb költségtámogatást vehetnek igénybe. A finanszírozási lehetőséggel az erről szóló rendelet mellékletében meghatározott 915 településen székhellyel, fiókteleppel, telephellyel rendelkező vállalkozások élhetnek - tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.
A támogatás az "ültetvény" minősítésű földterületek után vehető igénybe, hektáronként legfeljebb 1 millió forint hitelig 2017. augusztus 8. és 2017. december 31. között megkötött és hatályba is lépett hitelszerződésekkel. Az Agrár Széchenyi Kártya hiteligénylések száma továbbra is növekszik.A KAVOSZ adatai szerint az Agrár Széchenyi Kártya 2011. évi bevezetése óta mintegy 10 ezer igénylést fogadtak be, az átadott kártyák száma megközelíti a 8 ezret, a kihelyezett hitelösszeg elérte a 67 milliárd forintot.
A kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett vállalkozások a többlettámogatásokat 1500 hitelügyletnél vették igénybe mintegy 13 milliárd forint összegben.
Duplájára emelkedett az Agrár Széchenyi Kártya maximális felvehető hitelösszege, ismét elérhető a költség- és kamatmentes hitel a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett agrárvállalkozások számára – közölte a KAVOSZ Zrt.
A tájékoztatás szerint az Agrár Széchenyi Kártyán felvehető maximális hitelösszeg az eddigi 50 millió forintról 100 millió forintra emelkedett, a módosítás a csekély összegű támogatási kerettel rendelkező vállalkozások finanszírozásában jelent érdemi előrelépést.
A KAVOSZ közölte azt is, hogy a kormány az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelén keresztül az idén is kedvező finanszírozási forrást biztosít a 2017. évi téli-tavaszi fagykárok és jégkárok sújtotta mezőgazdasági termelőknek a veszteségeik enyhítésére.
A jogosult agrárvállalkozások 100 százalékos kamat-, kezességi díj-, illetve kezelési költségtámogatást, valamint egyéb költségtámogatást vehetnek igénybe. A finanszírozási lehetőséggel az erről szóló rendelet mellékletében meghatározott 915 településen székhellyel, fiókteleppel, telephellyel rendelkező vállalkozások élhetnek – tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.
A támogatás az „ültetvény” minősítésű földterületek után vehető igénybe, hektáronként legfeljebb 1 millió forint hitelig 2017. augusztus 8. és 2017. december 31. között megkötött és hatályba is lépett hitelszerződésekkel. Az Agrár Széchenyi Kártya hiteligénylések száma továbbra is növekszik.A KAVOSZ adatai szerint az Agrár Széchenyi Kártya 2011. évi bevezetése óta mintegy 10 ezer igénylést fogadtak be, az átadott kártyák száma megközelíti a 8 ezret, a kihelyezett hitelösszeg elérte a 67 milliárd forintot.
A kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett vállalkozások a többlettámogatásokat 1500 hitelügyletnél vették igénybe mintegy 13 milliárd forint összegben.