Az Országgyűlés elfogadta a kormány jövő évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa is 5 százalékra csökken 2018-ban.
A parlament döntése nyomán a fizetővendéglátók a jelenlegi egy helyett 2018-tól már három lakásig vagy üdülőig választhatják a legegyszerűbb és a legnagyobb megtakarítást biztosító tételes átalányadó, amelynek összege szobánként évi 38 400 forint. Újdonság az is, hogy az ingatlant hosszú távon bérbeadóknak a jövő évtől nem kell az egymillió forintot meghaladó jövedelem után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetniük, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót. A parlament kiszélesítette egyes szociális ellátások jogosulti körét azzal, hogy megemelte a maximális jövedelemhatárt. Egyebek mellett a közgyógyellátási, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára emelkedik 5 százalékponttal.
A továbbiakban ismét megállapítható lesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs ellátása, továbbá új intézményként vezetik be a kivételes rokkantsági ellátást azok számára, akik nem rendelkeznek kellő biztosítási idővel.
A foglalkoztatási törvény módosításával lehetővé tették a kormányhivatalok állásbörzéinek elszámolását a foglalkoztatási alap terhére.A döntés értelmében létrejön az önálló szerencsejáték-felügyeleti hatóság is, a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatáskörök megoszlanak az adópolitikáért felelős miniszter, valamint a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter között. Előbbi a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos teendőket, utóbbi a felügyeletet végzi majd, továbbá irányítja a hatóságot.
Az államháztartási törvényben kiterjesztették a központi illetményszámítás szabályait a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra.
Az egyesülési jogról és a civilek támogatásáról szóló jogszabály is módosult, ebben pontosították egyebek mellett a közhasznúság szempontjait. Egy új, integrált informatikai rendszer miatt szükséges források megteremtése érdekében módosították a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályt is.
Egyszerűsítették a devizában kibocsátott állampapírok belföldi elszámolásának szabályait, továbbá pontosították az Eximbank tevékenységi körét, így az a továbbiakban bel- és külföldi kockázati- és magántőkealap is alapíthat vagy csatlakozhat ilyenhez tőkebefektetésen keresztül.
A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló jogszabály kiegészítése nyomán adókedvezményt érhetnek el a korai fázisban lévő vállalkozások.
A Ház rögzítette a vendégoktatói ösztöndíjprogram szabályozásának részleteit, továbbá egyszerűsítette és átláthatóbbá tette az engedélyezési eljárásokat a haditechnikai berendezések gyártásáról szóló jogszabályban.