Január elsejétől az első nyelvvizsga díját legfeljebb a minimálbér 25 százalékáig megtéríti az állam a 35. életévüket még be nem töltött sikeres vizsgázóknak - mondta Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete elnöke.
A felsőoktatásban 2020-tól bemeneti követelmény lesz legalább egy nyelvvizsga, azaz e nélkül be sem lehet majd adni a felvételit - figyelmeztetett a szakember. Berényi Milán elmondta: szeptemberben átfogó vizsgálat kezdődik az állami oktatási intézményekben, melynek célja, hogy a nyelvi képzést átvilágítsák.
Miközben a nyelviskolákban általában 480 óra elegendő a középfokú nyelvvizsgához, addig a közoltatásban gyakran több mint 900 sem.
Január elsejétől az első nyelvvizsga díját legfeljebb a minimálbér 25 százalékáig megtéríti az állam a 35. életévüket még be nem töltött sikeres vizsgázóknak – mondta Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete elnöke.
A felsőoktatásban 2020-tól bemeneti követelmény lesz legalább egy nyelvvizsga, azaz e nélkül be sem lehet majd adni a felvételit – figyelmeztetett a szakember. Berényi Milán elmondta: szeptemberben átfogó vizsgálat kezdődik az állami oktatási intézményekben, melynek célja, hogy a nyelvi képzést átvilágítsák.
Miközben a nyelviskolákban általában 480 óra elegendő a középfokú nyelvvizsgához, addig a közoltatásban gyakran több mint 900 sem.