Még egy hónapig lehet jelentkezni Az év felelős foglalkoztatója pályázatra

Szeptember 30-áig lehet jelentkezni Az év felelős foglalkoztatója pályázatra, amelyet idén hirdettek meg először - mondta a pályázatot kiíró Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Pákozdi Szabolcs a három kategóriában - mikro- és kisvállalatoknak, közép- és nagyvállalatoknak, közszféra intézményeinek - meghirdetett pályázatról azt mondta: annak fontos üzenete, hogy nem csak a nagy, multinacionális vállalatok lehetnek képesek társadalmilag felelős munkahellyé válni. Öt témakörben lehet pályázni: fiatalok foglalkoztatása és beillesztése a munkahelyi környezetbe, egészségmegőrzés, munkavállalók számára biztosított környezet, munkahely és magánélet egyensúlya, önkéntesség, képzés, szakképzés. Értékelni kategóriánként fognak majd, a nyertesek pedig vándordíjat kapnak - közölte. Hozzátette: a jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben különösen nagy hangsúlyt kapnak a társadalmi felelősségvállaláshoz tartozó körülmények, hiszen ha két vállalat hasonló fizetést kínál, a munkavállaló ezek alapján választ közülük.
Szeptember 30-áig lehet jelentkezni Az év felelős foglalkoztatója pályázatra, amelyet idén hirdettek meg először – mondta a pályázatot kiíró Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Pákozdi Szabolcs a három kategóriában – mikro- és kisvállalatoknak, közép- és nagyvállalatoknak, közszféra intézményeinek – meghirdetett pályázatról azt mondta: annak fontos üzenete, hogy nem csak a nagy, multinacionális vállalatok lehetnek képesek társadalmilag felelős munkahellyé válni.

Öt témakörben lehet pályázni: fiatalok foglalkoztatása és beillesztése a munkahelyi környezetbe, egészségmegőrzés, munkavállalók számára biztosított környezet, munkahely és magánélet egyensúlya, önkéntesség, képzés, szakképzés. Értékelni kategóriánként fognak majd, a nyertesek pedig vándordíjat kapnak – közölte.

Hozzátette: a jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben különösen nagy hangsúlyt kapnak a társadalmi felelősségvállaláshoz tartozó körülmények, hiszen ha két vállalat hasonló fizetést kínál, a munkavállaló ezek alapján választ közülük.


Széchenyi 2020