A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - közölte az adóhivatal kedden.
A NAV tájékoztatása szerint idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.
Az adóhivatal kiemelte, hogy adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét a tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a most érkező kivonatokon az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt már a vámtételek is szerepelnek. Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével is rendezhetik. Túlfizetés esetén a 1717-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.
A közlemény szerint akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen nyújtották be elektronikusan bevallásukat, adatszolgáltatásukat, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.
A NAV felhívja a figyelmet, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenkinek célszerű összehasonlítania a saját nyilvántartásával, ebben a kivonat mellékleteként küldött "Tájékoztató" segít. Az adózók eltérés esetén észrevételt személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefon vagy írásban tehetnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van – közölte az adóhivatal kedden.
A NAV tájékoztatása szerint idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.
Az adóhivatal kiemelte, hogy adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét a tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette – tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a most érkező kivonatokon az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt már a vámtételek is szerepelnek. Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével is rendezhetik. Túlfizetés esetén a 1717-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.
A közlemény szerint akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen nyújtották be elektronikusan bevallásukat, adatszolgáltatásukat, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.
A NAV felhívja a figyelmet, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenkinek célszerű összehasonlítania a saját nyilvántartásával, ebben a kivonat mellékleteként küldött „Tájékoztató” segít. Az adózók eltérés esetén észrevételt személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefon vagy írásban tehetnek.