Támogató eljárást indít a NAV a mikrovállalkozásoknál

Támogató eljárást indít hétfőtől a NAV azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált - mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, hogy a kockázatelemzők felhasználták többek között az online pénztárgép, illetve az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) adatait is. A revizorok megjelenésére számíthatnak például azok a vállalkozások, amelyek az elmúlt időszakban legalább egy hónapig semmit nem ütöttek az online pénztárgépükbe, ám a rendelkezésre álló adatok szerint az üzletük nyitva volt, az értékesítés nem szünetelt. Azokat az adózókat is felkeresi a NAV, akik az ekáer adatok szerint jóval nagyobb összegben hoztak be az EU más tagállamából árut, mint amennyit az áfabevallásukban feltűntettek.

A revizorok támogató eljárást indítanak, így a legtöbbször könyvelő nélküli mikrovállalkozások és a 10 millió forint alatti éves bevétellel rendelkező cégek képviselői személyes segítséget kapnak a revizoroktól, az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki az adóhivatal.

Támogató eljárást indít hétfőtől a NAV azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált – mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Széchenyi 2020